Sziasztok!
Tegnap voltam koncerten. Jó volt. Persze most hazudok, na nem azért, mert a koncert olyan hűdeszar lett volna (mert amúgy az volt), hanem mert tényleg nem a szó klasszikus értelmében volt jó. Ugyanis rosszul megszervezett, pocsék, fos egy koncert volt ez, sőt, az egyik leggagyibb, amin valaha voltam. De mégis ott lebegett a levegőben a pánkszag.
Először is, nem akarok fikázni senkit, de aki csak szar bulikat tud szervezni, az inkább maradjon a seggén és csináljon inkább akármi mást, mert egy idő után kurvára idegesítő tud lenni, hogy mindig van egy XY beígért zenekar, meg nagy hype, aztán az egészből nem lesz semmi, csak a kis noname pukipánk support marad, és ehhez ezek a balfaszok még vigyorognak is, meg teszik a nagy színtérkúró szervezőarcot. Ez a tegnapi például meghirdetve sem volt sehol (!), a balfasz övcsatos trendi szervezőarc (akinek amúgy fogalma sem volt semmiről, pl kik a fellépők, meg ilyenek) mégis olyan nagy öntudattal osztotta az eszet mindenkinek, mintha mi mind a myvipes vagy faszomtudja milyenes jóbarátai lettünk volna. Na mindegy.
Leérkeztünk 7-re a Filterbe, mivel én is a fellépő zenekarok közül benne voltam az egyikbe, már voltam annyira bennfentes, hogy ne lepjen meg, hogy a beígért (direkt nem írtam, hogy leszervezett, figyelitek?) bandák közül a Kernel Panic nem lesz, a Dance or Die-nak csak a fele érkezett meg, vagy hogy csak egy gitárláda van. Mindegy, én azért szeretem a szar helyzeteket, mert azokból kiindulva szoktak megszületni a legmókásabb dolgok, és itt is ez történt, de ez csakis kizárólag a jelenlévő pár jóarcnak volt köszönhető, nem a szervezőknek.
A Lömbihead kezdett. Nem sokat tudok róluk, csak azt, hogy előző nap a Csepeli bulin ők is játszottak, és a myspace-es felvételeiket meghallgatva egy nyolcvanas évekbeli magyar punkzenekar jutott rögtön az eszembe, de nem mondom meg, hogy a Marina Revue-e az, vagy a Lenin Körút, vagy a Cirkáló, vagy a Herpesz. A produkciójuk meggyőző volt, igazi minimálzene a jobbik fajtából, Circle Jerks és egy másik feldolgozással, aminek az előadóját nem tudom, de az a szám ment a Ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső című filmben, amikor a srác elveszít mindent pókeren. Csekkoljátok őket, mert a fantázia meg az erő a fos hangosítás ellenére is átjött (nekem), csak egy kicsit hosszúra nyúlt már a végére.
Utána jöttünk mi, azaz a Formyfriends, és szerintem gecijók voltunk, de komolyan.
Ezekután következett az est fénypontja, a fél Dance or Die. Gecirossz volt az egész, egy gitár-ének, és egy dob felállással, de ehhez az estéhez ez kellett, és tényleg furcsa, de működött a dolog. Persze zenei orgazmusa gondolom senkinek sem volt, de ezt nem is várta azthiszem senki, élményszámba viszont nagyon is jó volt, annyira, hogy még én is énekeltem egy picit, amíg szájba nem basztak.
A negyedik fellépő pedig a Jólvanakkor nevezetű pukipoprokk formáció, akik olyanok voltak, mintha az Alvin és a mókusok frontembere közösült volna egy 4 éves óvodással, miközben azt üvöltözi, hogy kuki, meg kaki. De legalább kedves srácok voltak, meg a barátaik jót táncoltak rájuk.
Szóval srácok, ez az egész koncert, meg minden, olyan volt, mint az élet. Nevettünk, sírtunk, küzdöttünk, lazítottunk, és a végén egy hatalmasnak ígérkező, de annál kisebbett durranó katarzissal zártunk. Mert az élet szar. Összepakoltunk, és képzeletben felégettük a magunk mögött hagyott Filtert, meg az egész rohadt várost.
Ezekután megünnepelve ezt a fergetegesen gagyi, és valahol mégis bájos szart, amin mi mind fellépők voltunk, Ócsi mindenkit meghívott egy sörre, és elmentünk az Astóriára gyrosozni, meg megbeszélni, hogy egy kapcsolatba nem szabad teljesen odaadni magad a másik félnek, mert akkor ő megrág, kiköp, majd nevetve lehugyoz téged, és hogy zokniba törölni a gecit nem is olyan ciki.
Sziasztok!